A tea története A teát elöször idöszámításunk elött 2700-ban, Kínában említi egy elbeszélés Shen Nung császár uralkodása idején. Állítólag ö fedezte fel a teát a kínai birodalomban tett egyik utazása alatt: rövid pihenöt tartott, és közben éppen egy bokor alatt forraltatta fel ivóvizét. Néhány levél lehullott a cserjéröl, egyenesen bele a csészéjébe. Fenséges illat kezdett párologni a csészéböl, és a császár kíváncsian belekortyolt a véletlenül nyert italba. Az italnak nemcsak kitünö íze, hanem élénkítö és frissítö hatása is volt. A császár annyira lelkes lett az új italtól, hogy elkezdte szaporítani a csodabokrot. A tea elsö kínai neve: "te" volt, késöbb "chia" lett, a nyelvészek ebböl vélik továbbfejlödni a tea különféle nemzetközi elnevezéseit. Egy másik kínai legenda szerint, Bodhidharma, buddhista szerzetes elhatározta, hogy hét évre elvonul meditálni. Nem volt egyszerü számára folyamatosan ébernek maradni, ezért aztán meditációjának ötödik évében egyszer csak letépett néhány zsenge levélkét egy bokorról, és elkezdte rágni azokat. Legnagyobb csodálatára, ezek a levelek úgy felfrissítették öt, hogy gond nélkül teljesíteni tudta a Buddhának szentelt hétévi meditálását. A legenda japán változata is hasonló: Japánban is Bodhidharma szerzetesé a föszerep. Az alvás, sajnos, legyözte öt és emiatt nem tudott hét esztendöt Buddhának szentelni az életéböl. Nagyon szégyellte magát és mindenáron nyitva akarta tartani a szemét. Már éppen feladta volna fogadalmát, amikor észrevett egy gyönyörü, nyíló bokrot, egy teacserjét. Kínjában elrágott néhány levelet, s fáradtsága rögtön elmúlt; ez segített neki teljesíteni fogadalmát.
Senki nem tudja, hogy mennyi igaz ezekböl a legendákból, de annyi biztos, hogy mindegyik a keleti kultúrákkal kapcsolja össze a tea fogalmát. A teaitalok egyértelmüen Kínából származnak, de a teakultusz inkább Japánra jellemzö, ahol mind a mai napig megmaradtak bizonyos teázási szokások. Napjainkban is gyakran tartanak különleges teaceremóniákat, erösen vallási jelleggel, csoportos meditálással egybekötve. A tea Európában 1610-ben érkezett az elsö teaszállítmány Kínából egy holland vitorlás hajón, így Európa is megismerkedett ezzel az itallal. A teát nem volt könnyü szállítani, mert figyelni kellett arra, hogy semmi se vegye el az aromáját.
A tea importja sokáig korlátozott maradt, mert az út nagyon sokáig tartott, olykor majdnem egy évig úton voltak a hajók a rakománnyal. Ebböl következett, hogy a tea roppant drága termék volt; ekkoriban egy kiló mintegy hatszáz guldenbe került. A tea éppen ezért, sokáig kizárólag a gazdagok számára volt elérhetö és megfizethetö frissítö ital a föúri udvarokban, illetve néhány teázóban és fogadóban. Hollandiát gyakran nevezik Európa "teázójának". A tizennyolcadik század közepén olcsóbb lett a tea és ettöl kezdve terjedt el a fogyasztása, ezután lett közkedvelt itala a társadalom minden rétegének. Az angolok a hollandok hatására ismerték meg a teát. A hajók 1660-ban letettek néhány rekesz teát az angol partoknál, lassan, de biztosan a tea meghódította Angliát is. Az italt szertartásosan fogyasztották az idöközben kialakult kávéházakban, ahová kizárólag férfiak járhattak. Késöbb az újdonság kezdett elterjedni és a tea eljutott minden háztartásba. A franciákhoz is a hollandok vitték el a teát. XIV. Lajos a tea legföbb hódolói között volt. Mind a kínaiakról, mind a japánokról azt tartották, hogy azért nem kínozza öket sem a köszvény, sem egyéb kór, mert sok teát isznak.
A tizenhetedik század vége felé Németországban is felbukkant a tea, méghozzá néhány patika árlistáján. Úgy vélték, hogy a tea szinte új életet és új eröt ad mindenkinek, akin más orvosság már nem segít, söt még azon is, aki fél lábbal már a sírban van. Teázik a világ A világ legnagyobb teafogyasztói az írek és csak utánuk következnek a britek, de Japánban és a többi ázsiai országban, pl. Törökországban, Szíriában és Iránban is sok teát isznak. Hollandiában is valamivel több tea kerül a csészékbe, mint például Indiában, az Egyesült Államokban és Németországban. Japánban és Kínában a leforrázott teát rövid ideig hagyják állni, leszürik és kis csészékben keserüen isszák, ellenben Indiában tejet és cukrot kevernek a vízhez, és ezzel forralják 1-2 percig a teát, amelyet elözöleg porrá törnek és muszlin zacskókba helyeznek, majd leszürik és kiadagolják. A teához szokás apró süteményeket felszolgálni (innen ered a teasütemény), amelyekhez nem szükséges külön eszközöket adni, kézzel kivehetök.
A teázás tulajdonképpen egy szertartás is lehet, emelheti a társasági együttlét ünnepélyességét.
Egy másik kínai legenda szerint, Bodhidharma, buddhista szerzetes elhatározta, hogy hét évre elvonul meditálni. Nem volt egyszerü számára folyamatosan ébernek maradni, ezért aztán meditációjának ötödik évében egyszer csak letépett néhány zsenge levélkét egy bokorról, és elkezdte rágni azokat. Legnagyobb csodálatára, ezek a levelek úgy felfrissítették öt, hogy gond nélkül teljesíteni tudta a Buddhának szentelt hétévi meditálását.
1610-ben érkezett az elsö teaszállítmány Kínából egy holland vitorlás hajón, így Európa is megismerkedett ezzel az itallal. A teát nem volt könnyü szállítani, mert figyelni kellett arra, hogy semmi se vegye el az aromáját.
A tea importja sokáig korlátozott maradt, mert az út nagyon sokáig tartott, olykor majdnem egy évig úton voltak a hajók a rakománnyal. Ebböl következett, hogy a tea roppant drága termék volt; ekkoriban egy kiló mintegy hatszáz guldenbe került. A tea éppen ezért, sokáig kizárólag a gazdagok számára volt elérhetö és megfizethetö frissítö ital a föúri udvarokban, illetve néhány teázóban és fogadóban.
Japánban és Kínában a leforrázott teát rövid ideig hagyják állni, leszürik és kis csészékben keserüen isszák, ellenben Indiában tejet és cukrot kevernek a vízhez, és ezzel forralják 1-2 percig a teát, amelyet elözöleg porrá törnek és muszlin zacskókba helyeznek, majd leszürik és kiadagolják. A teához szokás apró süteményeket felszolgálni (innen ered a teasütemény), amelyekhez nem szükséges külön eszközöket adni, kézzel kivehetök.
A teázás tulajdonképpen egy szertartás is lehet, emelheti a társasági együttlét ünnepélyességét.
