Az iparszerü szeszgyártás történetében a legmagasabb (legális), 60-80 %-os alkoholtartalommal elöállított (zöld vagy színtelen) ital. Fehér ürömfü és egyéb füszernövények, valamint desztillált alkohol keveréke. A XX. század elején (kábítószerjellegü és addiktív káros hatására hivatkozva) szinte az egész világon betiltották. Az ezredfordulóra részben rehabilitálták; ma már az Európai Unióban - igaz korlátozott tujontartalommal - ismét forgalmazható. A nagyméretü pohárba kb. 2-3 centiméter magasságban öntöttek abszintot, majd egy lukacsos, úgynevezett abszintkanálra kockacukrot helyeztek, melyre lassan a pohár felett vizet csurgattak. Az ital ettöl átlátszatlan, egyesek szerint sejtelmesen foszforeszkáló, halvány sárgás-zöldes színárnyalatot kapott. Innen ered korabeli beceneve is, mely a két ellentétes véleményalkotó tábor szerint zöld tündér, vagy inkább démon. Harcedzettebb abszintivók, már egyre kevesebb vízzel itták az egyre több, szinte tömény szeszt.
Advokat
(Advocat, Avocat, Advocaat, Advokaat) – füszeres gabonapálinkán alapuló holland tojáslikör, alkoholtartalma min. 15 %
Akvavit (Aquavit)
Száraz, füszeres, kömény ízü dán gabonapálinka, alkoholtartalma 38-45 % (Ismertebb márkái: Aalborg, Bommerlunder, Kronenkreuz, Malteserkreutz). Föként a Skandináv államokban és Németországban állítják elö. Schnapps-nak is hívják, a vodkához hasonlóan hidegen szervírozzák. Alkoholtartalma 40-45 %. Dán változata az Aalborg Akvavit.
Allasch
Gabona- vagy burgonyaszesz-alapú köménypálinka, vagy köménylikör (nevét a Riga melletti Allasch községröl kapta) Alapja semleges gabona- vagy burgonyaszesz, melyet aromatizálnak ánizzsal vagy édesköménnyel ízesítenek.
Amaretto
Olasz, füszeres mandulala és barackízü likör. Az alap italt sárgabarackmag olajból nyerik, amelyhez 23 féle gyógy- és füszernövényt adnak hozzá. Alkoholtartalma 28 %. Önálló fogyasztásánál hütött pohárban kell szervírozni. A recept a reneszánsz Itáliából ered, miután elkezdödött a katonák által feldúlt, Milánótól északra fekvö Saronno városának újjáépítése. 1600-ban a füszerárus Giovanni Reina találta meg az ösi receptet, amely aztán családi titokként szállt generációról generációra. Az 1900-as évek elején Domenico Reina alapított egy boltot, ahol az italt meg lehetett kóstolni, majd vásárolni belöle.
Amer Picon
Francia, kesernyés aperitif, alkoholtartalma 30 %. Fogyasztható szódával is, de koktélnak is felhasználható gin és vermut hozzáadásával.
Angostura
Ez a vörösbarna folyadék a világ legsimertebb gyomorkeserüje. Mivel egyúttal igen gyakran használt koktél-adalék is, nemigen létezik olyan magára valamit is adó bár, ahol nagy valószínüséggel ne találnánk belöle egy üvegnyit a mixer kezeügyében. Nevét azért kapta a venezuelai Angostura városról - ma Ciudad Bolivar -, mert 1824-ben itt készítette el elöször egy helyi orvos a többek közt angelikagyökér, enciángyökér, fahéj, galgant, kardamom, kínafakéreg, narancshéj, szegfüszeg és szerecsendió-virág kivonatából álló keserüt. Célja ezzel persze nem az volt, hogy Bolivar csapatai finomabbnál finomabb koktélokat iszogathassanak egy-egy kora esti happy hour alkalmával: a keverék lázcsillapító hatása miatt a katonák könnyeben viselték el a trópusi klímával járó nehézségeket.
Armagnac
Fahordóban érlelt francia borpárlat. Dél-Franciaország meghatározott területeinek fehér szölöiböl készítik lepárlással, megfelelö ízesítéssel. Hasonló az elöállítása a konyakéval, de az armagnac-ot föként folyamatos lepárlással készítik. Az armagnac ismertebb márkái: Chabot, Clés des Ducs, Janneau, Marquis de Montesquieu, Sempé. Szobahömérsékleten szolgálják fel, konyakospohárba.